„Hol volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy rozoga, kidőlt-bedőlt kutyaól. Egy népes kutyacsalád lakta, nemes fajta volt az anya, nemes az apa is, sok szép kiskutyájuk született. Egy elhagyott tanyán éltek, ahol régen nagy gazdaság működött, de mostanra kiürült a magtár, az istálló, üresen porosodtak az ólak, s az emberek is elköltöztek jó ideje. Szépen éldegéltek, mígnem olyan sokan lettek, hogy kicsi lett a ház, és élelmet is alig találtak a környéken.

A kiskutyák között volt egy, a legkisebb, aki ahogy cseperedett, mind jobban különbözött a többitől. Apró gombszemei nem voltak egyformák, az egyik kisebb volt, a másik nagyobb, ráadásul még egy nagy folt is éktelenkedett rajta. Kajlának hívták, hisz a jobb füle álmosan lekonyult, a bal pedig úgy meredt az égnek, mintha mindig éberen figyelne.”

Így kezdődik annak az öt részből álló mesesorozatnak az eleje, melyben Kajla a szeleburdi, kíváncsi kiskutya elindul világgá. Kalandozásai során újabb és újabb szereplőkkel ismerkedhetünk meg mi is. Minden mesének más a mondanivalója, de egy-egy ponton összekapcsolódnak. Külön-külön is kerek egész történetek, élmény őket olvasni, hallgatni, de egybefüggő, több részes meseként is felfoghatóak.

A főszereplőket baniko műhelyének egyedi, karakteres, saját tervezésű és készítésű, színes, gombszemű állatkái ihlették.

negyen-by-baniko

Baniko

Minden állatnak megvan a saját egyénisége, jellegzetes figurája, de a másoktól eltérő külsejükben mégis hasonlítanak egymásra. Az öt részes mesesorozatban az alábbi állatokkal ismerkedhetsz meg:

Kajla világgá megy – Kajla, a kiskutya

Vásári Kaland – Drazsé, a nyuszi

Az aranyhalacska – Pamacs, a macska

Az időjós – Kurutty, a béka

A répafesztivál – ahol az összes szereplő egy közös kalandban vesz részt.

Ha kíváncsi vagy a mese folytatására, itt tudsz feliratkozni baniko ingyenes hírlevelére, itt pedig megnézheted a mesék főszereplőit.

Jó olvasást kívánok!